2015. június 23., kedd

Prologe/Felvettek!!!

-VÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!!! Felvettek!!!!-sikítottam a konyhaasztalnál ülve, mire a szüleim azonnal mellettem termettek, és ugyanolyan, ha nem nagyobb, izgatottsággal nézték a kezemben lévő papírt.
-Csak hogy tisztázzuk…-kezdte apu.-Hova vettek fel?
- Bonaparte Napóleon Német Tagozatos Gimnázium- hadartam el a sulim nevét, majd a lépcsőn letrappoló bátyám felé fordultam.- Ugye majd beviszel reggelente?
- Mivan?- kérdezte megdöbbenve.
- Azt akartam mondani, hogy már is ismersz egy új gólyát a sulitokból- válaszoltam most már nevetve, míg a szüleink tovább készülődtek. A bátyámmal két év van köztünk, és így amikor én a kilencediket, ő a tizediket fogja kezdeni. 
-Felvettek a Napóleonba? - döbbent meg, majd elmosolyodva megölelt, amit egy vaku villanása szakított meg. Na, ja...elfelejtettem mondani, hogy apukánk fotós, és minden családi pillanat meg van örökítve. És ez komoly. Ha már a szülőknél tartunk, anyukánk tévés műsorvezető, ami miatt nagyon sokan ismernek, és akarnak "barátkozni" velünk. De az évek alatt megedződtünk, és csak ha nagyon fontos, használjuk a vezetéknevünket. Facebookon sincs fent, csak a becenevünk, és a keresztnevünk. 
- Fel kell hívnom Pistit.- jutott hirtelen eszembe, és felpattanva a székről, ahol eddig ültem, felrohantam az emeletre. Ne ijedj meg, nem ez a rendes neve, hanem Varsányi Lilla, csak valamikor alsóban valaki ( az gáz, ha nem emlékszem ki, és mikor?) ragasztotta rá ezt a becenevet. Tesóm még mindig készülődött lent az alsószinten, és nyafogott az ünneplője miatt, merthogy ő aztán nem öltözik pingvinnek, de anyáék a munkájukból adódóan mindig kínosan ügyelnek a megjelenésükre. Mi megy évek óta kijátsszuk őket. Ha ázlink van, pont elmennek már dolgozni, mikor nekünk évzáró/nyitó van, és így mehetünk abban, amiben akarunk, vagy ha nincs ekkora mázlink, akkor csak egyszerűen bedobjuk a táskánkba a normális ruhánkat, és ennyi. Pistivel nem beszéltem sokat, hamar leraktuk, mert ugye körülbelül tíz perc múlva úgy is találkozunk. Na, nem kell azt hinni, hogy beszt frends forevöööör-ök vagyunk, egyszerűen csak jó barátok, vagy méginkább csak osztálytársak. Mikor felvettem a fehér blúzom, meg a fekete szoknyám az évzáróhoz, úgy éreztem magam, mint egy hülye, akit most szalajtottak a diliházból, mert eddig összesen négyszer volt rajtam ilyen összeállítás, egyszer az elsős évnyitón, aztán még háromszor, amikor anyuék itthon voltak induláskor. A hátizsákomba bedobtam még egy sortot, meg egy egyszerű pólót, és indulhattunk is. A lépcsőn lefelé menet még gyorsan összegumiztam a hajam, és odapattantam Ricsi elé a bociszemeimet felvéve.
- Légysziii, vigyél el- könyörögtem aranyosan, mert ha hamarabb beérek, még kényelmesen át tudok öltözni, és nem kell ebben a borzalomban parádéznom. 
- Fuhh...jó, de akkor induljunk, mert én meg elkések- ment bele azonnal, és igen. Nem véletlen mondják ránk, hogy álomtesók vagyunk. Ez mondjuk a közös hobbinak, és érdeklődési körnek is betudható. Gördeszkáinkat felkapva indultunk ki, arról beszélgetve, hogy vajon ki lesz az ofőm jövőre. Ez a közös hobbi, mármint a deszkázás, és ezért van két rámpa, meg egy korlát a hátsókerti betion placcon. A focikapuk mellékesek. Mikor már a sulim felé furikáztunk, Ricsi elkezdett panaszkodni, hogy mennyire nem akar végzős lenni. Megértettem, de még csak tizedikes, szóval gyorsan megnyugtattam. A sulim elé érve nyomtam az arcára egy puszit, és kipattantam a kocsiból, aztán meg visszafordultam a deszkámért. Miután sikerült elindulnom a suliba, és Ricsinek is elhajtania, a z osztálytársaimnak csak intettem, akik magukban konstantálták, hogy otthon voltak a szüleim. Mikor beértem az épületbe, felpattantam a deszkámra, és a gyerekeket kikerülve ( vagy nem) indultam el a mosdók irányába, hogy átöltözzek. Mikor ez megvolt, átgurultam a terembe, és felakasztottam a blúzom, a szoknyámat meg bedobtam a táskámba, ami a padom mellé gurított deszkán landolt. Körülnézve láttam, hogy Gergő deszkája is itt van, szóval suli után átmegyünk a pályára, ami jó. Gondolkodásomból a csengő szakított ki, valamint az igazgatónő hangja, amint megkér minket, hogy mondjuk el, hova vettek fel minket. A csupasz termen végignézve rájövök, hogy mi ide nem fogunk többet visszajönni. Hiába az ígéretek, hogy majd meglátogatjuk a tanárokat, meg minden, ezek csak üres szavak. Néhányan már nyáron eltűnnek, mások csak jövőre fognak, de itt nem alakultak ki olyan barátságok, amiket meg tudnánk tartani az elkövetkezendő években is. 
- Rebeka?- hallottam az igazgatónő hangját.
- Napóleon.- álltam fel, mire mindenki elismerően nézett. Az évfolyamból egyedül nekem sikerült oda felvételt nyernem. Hát igen. Nem véletlen izzadtam vért a 4,5-ös átlagért. Mikor mindenki végigmondta, hová is megy tovább, mehettünk végre a borzalmasan hosszú és unalmas évzáróra, amin végre elhangzott a várva várt mondat:
- Búcsúzzunk tisztelt végzőseinktől- itt nincs ballagás, itt volt tegnap egy tanárbúcsúztató, és nem spiráztuk túl- hiányozni fognak, és ezennel az idei tanévet lezárom.- mondta ki, mire minden gyerek az udvaron üdvrivalgásban tört ki. Kezdődjék a nyár, aztán szeptemberben irány a NAPÓLEON!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése