2015. június 23., kedd

9/C Hát nem egyszerű a bagázs

Szeptember elseje életem leg jobb napja. Először teszem be a lábamat a Napóleon épületébe, diákként. Reggel annyira pörögtem, hogy Ricsinek szerintem kedve lett volna leütni, de óriási respect neki, mert kibírt, sőt, még a suli előtt… Na de kanyarodjunk vissza a reggelhez. Anyáéknak, legnagyobb sajnálatukra, be kellett menniük melózni, ezért ketten készültünk immár egyazon iskolába. Ez nagyon fura, mivel a Napóleon számomra mindig is csak egy álom volt, most meg oda is járhatok. Felvenni reggel a kedvenc Superman-es pólómat vettem fel, egy sorttal együtt. Ricsi négy körömet nézte végig, ahogy a konyha, és a szobám között rohangálok, majd elkapott, és szorosan megölelt. Ez kellett ahhoz, hogy lenyugodjak. Mikor a suli parkolójába állt be a bátyám, megint megijedtem, és nem akartam kiszállni, de átjött az én oldalamra, és amikor becsaptam a kocsija ajtaját, fél karját átvetette a vállamon. Így együtt mentünk be a suliba, és mind a kettőnk szabad kezében ott lógott az elengedhetetlen gördeszka, de azért párszor megálltunk, hogy Ricsi köszöntse a haverjait, de elengedni egy percre sem engedett el. Szerintem tudta, hogy elszaladnék, és vissza se jönnék, ezért a haverjainak, akik a bejárat mellett bandáztak is csak egy intéssel köszönt, és míg ők tudomásul vették, hogy bekísér, a legjobb haverja Krisz odajött hozzánk, és velünk jött be az épületbe.
- Izgulsz?- fordult felém Krisztián.
- Szerinted?- kérdeztem vissza, egy cseppet bunkón, amit csak egy röhögéssel díjazott, majd belebokszolt Ricsi vállába.
- Itt a titkárság, itt mindent elmondanak neked- Állt meg a bátyám egy ajtó előtt, mire egy határozottat bólintottam. Mikor hosszasan megöleltem, többen elkezdtek füttyögni, mire felpillantott, és olyan szúrós pillantással illette a füttyögőket, hogy még engem is kirázott a hideg. Miután Kriszt is megöletem, elindultam a titkárság ajtajához, ahonnan épp most lépett ki egy szőke, szerintem szintén gólya, fiú. Köszöntem neki, majd benyitottam. Bent egy kedvesnek tűnő nő fogadott.
- Jó napot- köszöntem határozottan.
- Szia, gondolom, kilencedikes vagy- kérdezte, vagy inkább mondta a hölgy.
- Igen, Kansztai Rebeka vagyok- mutatkoztam be.
- Üdvözöllek iskolánk falai közt. Szeretnélek megkérni, hogy az épületben hanyagold a gördeszkázást. Gondolom, azt már tudod, hogy melyik osztályba fogysz járni, valamint, hogy hol van a termetek, szóval odaadom az öltözőszekrényedhez a kulcsod, valamint a Napóleonos kártyádat, és mehetsz is- hadarta el gyorsan a hölgy, majd mindent a kezembe nyomott, és várakozva nézett rám.
-  Öhm…köszönöm?- kérdeztem mintsem mondtam.- Viszlát.
Kint az iroda előtt Krisz és Ricsi beszélgettek, gondolom megvártak.
-          Van valamelyíkőtöknek ötlete, hol lesz a termem?- kérdeztem meg inkább tőlük, mint egy idegentől.
-C-s vagy, ugye?- kérdezte Krisz, mire bólintottam.- Akkor elkísérünk.
- Persze, úgy is útba esik.- mosolygott rám a bátyám, mire hálásan néztem rájuk.
- Te, Krisz… mi lett a bowlingos lánnyal?- kérdeztem menet közben, de azért a folyosókat azért még memorizáltam.
- Ja, összejöttünk- vigyorgott idiótán.
- Szép volt haver- csapta hátba Ricsi.
- És mikor megyünk el négyesben majd valahová, mondjuk bowlingozni?- kérdeztem, és a végére direkt odaraktam a bowlingot is.
 Az egész csajjal egy vicces sztori. Voltunk egyszer többen játszani, és Krisz fogadott valamelyik idiótával, hogy le meri-e szólítani azt a lányt, amelyiket az kijelöli neki. Ekkor kezdődtek a problémák, mert az észlény, aki a Karesz nevet viseli, a legdögösebb csajt választotta ki a bowling klubból. Nyáron elég sokat lógtam Ricsivel, és a barátaival, és már nem néznek furán rám, ha valamelyiknek észreveszek egy jó csajt, és szólok. Krisz, miután összeszedte a bátorságát, valamint az egóját, fogott egy golyót, és odament a csajhoz. Mivel nem volt messze, hallottuk, ahogy megkérdezi, hogy nem akar-e játszani velünk, mire a csaj azt mondta, miért ne, erre Krisz meglepetésében elejtette a golyót, és az pont a csaj kislábujját találta el.
Mikor egy folyosóra érkeztünk, aminek csak egy fal vetett véget, rájöttem, hogy mindjárt ott vagyunk. A gördeszkámat szorongatva mentem a fiúk mellett, akik pont egy találkozót beszéltek meg holnapra. A kedvenc deszkám volt nálam, amit igazán féltettem, de azért nem annyira, hogy soha ne használjam, csak ezzel általában vigyázok, nehogy valami tanár elvegye. Egy osztály előtt a kísérőim megálltak, és mintha egy hercegnőnek mutatnák az utat, röhögve pukedliztek, amin nekem is nevetnem kellett. Egy csomó diák, valószínűleg gólya, nézte végig az akciót, de ők nem zavartatták magukat, ezért én se. Amikor beléptem a terembe a bátyámék még odaköszöntek, valamint szóltak, hogy ha nem találkoznánk, suli után megvárnak. Az osztálytársaim épp helyet választottak, mikor megjöttem, ezért az új érkezésére mindenki felkapta a fejét, ezért szemtanúi lehettek az idióták produkciójának. Még nem lehetett bent az egész osztály, mert egy pár lányon kívül csak fiúk voltak bent, szóval nem érkeztem későn.
-Sziasztok, Rebeka vagyok- intettem körbe. Mindenki a jobb kezemben himbálódzó deszkára nézett, majd néhányan le a pad mellé, és így tudatosult bennem, hogy nem én vagyok az egyetlen deszkás, ami jó hír. Mikor visszaköszöntek, elmosolyodtam, és kerestem egy szimpatikus padot. Ami a középső padsor utolsó előtti padja lett. Mivel csengetésig volt még pár percem, körbenéztem a teremben. A hátsó, és az ajtó felöli falon nagy parafatáblák húzódtak végig, amik csak arra vártak, hogy teleszurkáljuk őket rajzszöggel. A másik oldalon, szemben az ajtóval, kétszárnyú ablakok helyezkedtek el, amik előtt valami borzalmas piros függöny lógott. Elöl volt a nagy kihajtható tábla, és mellette egy tolóajtós szekrény. A szekrény előtt kicsit átlósan állt a tanári asztal, pont a középső, és az ablak felöli padsor között. Két padsorban három, és a középső padsorban négy kétszemélyes pad volt, de ha jól tudom, csak tizenhatan leszünk. A teremben rajtam kívül csak nyolcan voltak, egy nagyon göndör hajú lány, aki egy hullámos szőkével beszélgetett, egy szőke felállított hajú deszkás srác, aki zenét hallgatott fülessel, két ugyanolyannak kinéző fiú, egy fényképezőgépet szorongató srác, akinek a padja mellett szintén felfedeztem egy gördeszkát, és még két csaj, akik szerintem már ismerték egymást, mert elég nagy hanggal beszélgettek, az egyiknek nagyon világos, míg a másiknak ippenhogy nem barna, szőke haja volt. Mire végignéztem az osztályt, még mindig nem csengettek, ezért elkezdtem a padom mellé lerakott deszkámat a lábammal tologatni. Pár perc múlva beszállingóztak a többiek is, de én el voltam foglalva a gondolataimmal, ezért csak a csengőre kaptam fel a fejem. Mellém nem ült senki, de ahogy megszámoltam a létszámot, rájöttem, hogy ketten hiányoznak még. A tanárnő belépett a terembe, és mosolyogva körbenézett.
- Sziasztok- köszönt mosolyogva. A válasz bekiabálás volt. Mikor épp leült volna az ofő ketten beestek szinte az ajtón. Sűrű elnézések közepette léptek beljebb, és néztek körül, hová üljenek. Az egyiknek gördeszka lógott a kezében. Bírom ezt az osztályt.
- Kiket tisztelhetek első későkként?- kérdezte tőlük az ofő, aki még mindig nem mutatkozott be.
- Portyas Tamás, kérem szépen- mutatkozott be az egyik, akinél nem volt deszka.
- Tamási Matyi- szólalt meg a deszkás is.
- Akkor kérlek válasszatok magatoknak helyet.
A két srác körülnézett, de megakadt a szeme a deszkámon, és felnézett rám, mire elvigyorodtam, és biccentettem a mellettem lévő üres helyre, ő meg leült mellém. Tamás még mindig tanácstalanul állt, aztán elindult a középső padsor második padjához, és lepakolt. Ezt a műveletet az osztály csendben nézte végig, csak a deszkám gurulgászása hallatszott, amit most már reflexből csináltam.
-Jól van. Én Kiss Klára vagyok, és arra gondoltam, hogy első órán mindenki mutatkozzon be, és mondjon magáról pár dolgot. Kezd mondjuk te- mutatott rá az ablakfeköli sor első padjában ülő srácra, aki megszeppenten felállt, és kiment a tábla elé.
- Most mit kéne mondanom?- nézett körül a megilletődött srác.
- Mondjuk a nevedet, meg a hobbidat, meg talán ha akarod, hogy a korodat.- válaszolt az ofő kedvesen.
- Hát jó…- sóhajtott a srác.- Kiss Áron vagyok, és a hobbim a futás.- mikor ezt kimondta, félénken nézett a padunk felé, és nekem meg csak most esett le, hogy az előttem mellettem, és a mögöttem lévő padban is deszkás ül. Hát sikerült egy kupacba ülnünk. Szerintem valami beszólásra várt a srác, de nem kapott, csak elismerő pillantásokat. Elindult már a helyére, de észbekapott- Ja, és tizennégy múltam.
- Köszönjük Áron.- mosolygott rá az ofő, és a mellette ülő srácra nézett.
- Sziasztok, Smith Márk vagyok, és hobbim a boxszolás, valamint nagyon picit tudok gördeszkázni is. Az akcentusom amiatt van, mert hét éves korom óta kint éltem amerikában, és egy éve jöttem haza. Lakni a bátyámnál lakom, és tizenöt éves vagyok.
- Köszönjük, következő
- Sziasztok, Sebesi Kitti vagyok, hobbim pólók festése, és tizennégy vagyok.- Mutatkozott be a nagyon göndör hajú lány, aki már itt volt, amikor érkeztem. Ő egyedül ült, ezért rögtön utána a mögötte ülő srác ment ki.
- Sziasztok, Sebesi Máté vagyok- itt mindenki összezavarodva nézett Kittire- Kitti mostohatesója. Versenyszerűen úszom. Tizenöt vagyok.- fejezte be, és ült le a helyére.
- Szasztok, Csanád lennék, és hobbim lógni. Tizennég vagyok.- zavarta le gyorsan a bemutatkozást a következő.
 A középső padsor első padjából felállt egy srác, de nem rá figyeltünk kifejezetten, hanem arra, hogy mellette a tökéletes hasonmása ült. Ikrek…
- Sziasztok, Szabó Balázs a becses nevem, de az elején Bencének is szoktak szólítani- itt vágott egy fintort, mi meg nem értettük, ezért furán néztünk rá.- Majd megértitek. Hobbim a kézilabdázás, az országos ificsapat tagjai vagyunk. Tizen öt leszek három nap múlva.
- Sziasztok, én Szabó Bence vagyok, de a Balázsra is hallgatok- vigyorgott a másik, mikor kiment a táblához, mi meg elnevettük magunkat, mert megértettük Balázs viccét. – Mint Balázs említette, kézizünk és én is mindjárt tizenöt vagyok.
- Előre is sajnálom, ha összekeverlek titeket- szólt közbe az ofő, mikor már mind ketten a helyükön ültek, és hintáztak a széken, mire vigyorogva, teljesen egyszerre legyintettek.
- Sziasztok, mint már mondtam Tamás vagyok, de csak Tomi.- ment ki a padtársam előtt ülő késő.- hobbim a film és sorozatnézés, és tizennégy vagyok.
- Ezt gyorsan lezavartad- vigyorgott rá a padtársa, és deszkájával kigurult a tábla elé, és fél lábbal lelépett róla.- Tassi Dániel, de csak Dani. Az életem a gördeszka, és a waveboard. Aki nem érti, guglizza ki- pillantott az ajtó felöli sor első padjában ülő két lányra, akik értetlenül bámulták. Mi többiek értettük. – Tizenöt vagyok
- Te jössz- böktem oldalba a mellettem ülő Matyit, aki nagyvaószinűség szerint elbambult, mert észre sem vette, hogy Dani már rég a helyén van, viszont a jelzésemre kisétált a táblához.
- Matyi- intett körbe lazán, mire Klára néni elmosolyodott.- Versenyszerűen gördeszkázok, ahogy itt szerintem sokan, csak ezt elfelejtették mondani, mint például Dani, akivel szerintem már álltunk egy dobogón, mert nagyon rémlesz, valamint még Rebeka sem mondta, hogy ő a junior bajnok- kacsintott rám, mire az egész osztály felém fordult, én meg elmosolyodva vállat vontam.- Tizenöt vagyok.
- Mint már Matyi mondta, Rebeka vagyok, de nyugodtan Rebi. Hobbim és életem a gördeszka, és igen junior bajnok vagyok, két éve. De én meg pont Matyira emlékszem, még tavalyról, amikor a plázában a verseny előtt összementünk, és sikerült eltörnie a deszkámat- kacsintottam most én Matyira, akinek szerintem beugrott, mert elvigyorodva bólogatott. – amúgy tizennégy vagyok.
Mikor a helyemre mentem, Matyi oldalba bökött, és vigyorogva nézett.
-Úgy emlékszem, akkor egy sráctól kértél deszkát. Ki volt az?- kérdezte suttogva, miközben a mögöttünk ülő kiment.
-A bátyám- suttogtam vissza, majd újra figyelni kezdtem.
- Domonkos Zsombor- mutatkozott be a srác, és rápillantott a pad mellett pihenő deszkájára.- Hobbim szintén deszkázás, de nem vagyok annyi versenyen ott, mint a többiek, ezért nem csodálkozom, hogy nem ismertek. De én a Matyit, és a Danit is ismertem. Tizenöt vagyok két kerek napja. – Mikor befejezte, megszólalt a csengő, mi meg felpattantunk. Nem tudom, szerintem ez a reflex az általánosból maradt meg.
- Oké, következő órán folytatjuk- lökte el magát az ablaktól az ofő, akiről én nem is tudtam, hogy még itt van. Mikor kiment, nyitva hagyta az ajtót, amin nem sokkal később a bátyámék jöttek be, és néztek körül. Mikor megláttak odajöttek a padunkhoz, ügyet sem vetve az őket bámuló osztálytársaimra. Elfelejtettem említeni, hogy egy kicsit menők?
- Mizu Beka?-kérdezte Krisz azonnal, amint megálltak.
- Semmi- válaszoltam, aztán meglöktem a deszkám, hogy pont sípcsonton találja, de gyorsabb volt, és rátette a lábát, mielőtt becsapódott volna, mire mind a hárman egyszerre röhögtünk fel. Ez már egy bevett szokás, én megpróbálom, ő elkapja, vagy épp Ricsinél próbálkozom, és ő kapja el, és röhögünk.
- Jössz az udvarra?- kérdezte a bátyám, és egy kicsit feszengve nézett körbe. Hát igen. Az osztálytársaim leplezetlenül bámulták a két felsőbb évest, akik első nap bejöttek hozzám, kezükben a menő deszkáikkal.
- Khmm… Persze- válaszoltam, majd megakadt a szemem a mellettem zenét hallgató Matyin. – Srácok, ő itt Matyi. Mellette ülök. MATYI- kiabáltam bele a füleses fülébe, mire rám nézett, és kiszedte a fülhallgatókat.- Matyi, ő itt a bátyám, meg az idióta haverja Krisz.
- Én is szeretlek Beka- kapta el a fejemet az említett srác, és elkezdte kócolni a hajamat, amin én csak nevettem, majd mikor elengedett, én is nekiugrottam az ő hajának, de a sok zselétől, amit belekent ragadni kezdtem. Míg mi értelmeskedtünk, a bátyám rendesen bemutatkozott a padtársamnak.
- Miért vagy nekem olyan ismerős?- nézte elgondolkodva Matyit.

- Ő törte el tavaly a deszkámat- „köptem” nevetve…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése