2015. október 14., szerda

Szept 1 #2

„-Ő törte el tavaly a deszkámat- köptem nevetve…”
…mire Ricsi is elvigyorodott.
-Jössz az udvarra?- kérdezte meg tőle is, mire ő rábólintott, így négyen indultunk el az udvarra, mind a négyünk kezében ott lógott a deszka, és Ricsiéket felismerve a diákok hátrafordultak. Mi Krisszel végig hülyültük az utat az udvarig, de ott visszavettem, mert hirtelen mindenki minket kezdett nézni, Ricsi, aki legelöl ment, megtorpant egy pillanatra, majd megtalálva a srácokat, elindult feléjük, mi meg, mint valami hűséges kutyák, követtük. Következő pillanatban, összenéztem Krisszel, és csendben egyetértettünk, mire nekifutottam és felugrottam Ricsi hátára, aki megtorpant, majd nevetve elkapta a lábaimat és indult tovább. Krisz, és Matyi mögöttünk összeröhögtek, és gyorsan beértek minket, így egy sorban mentünk. Vagyis mentek, és én utaztam. Az udvaron még mindig sokan néztek, de nem tudott érdekelni. Ez az első napom. Még szép, hogy jól érzem magam. Mikor odaértünk a srácokhoz, nevetve köszöntöttek, én meg leugrottam a bátyámról, hogy le tudjon velük pacsizni. Miután a két srác, Ricsi és Krisz, köszöntött mindenkit, érdeklődve fordultak felénk, majd mikor engem felismertek, Gábor, a „jófejsrácsrác”, odaugrott, és összeborzolta a hajam, szerintem annak reményében, hogy sikongatni fogok, de én csak rávillantottam egy mosolyt, és elfordultam. Nem voltunk sokan, max tízen, de mivel elkezdtek hülyülni, az egész udvar tőlünk zengett. Matyit gyorsan bemutattam, és nem kellett nagyon félteni, mert azonnal beszállt az ökörködésbe. Hangoskodásunkat a csengő zavarta meg, így Matyival egyszerre indultunk el a terem felé. A többiek még maradtak egy kicsit, nem vették sietősre a figurát.
- Hogyhogy ennyire ismered őket?- fordult felém a folyosón Matyi, mikor már beértünk az épületbe.
- A bátyám haverjai, és nem mellesleg deszkások, és ugyanoda járnak szinte mind, mint ahova mi.- válaszoltam, majd gyorsan belekapaszkodtam a karjába, mert egy felsőbb éves nagyon igyekezett valahová, és nem sikerült kikerülnie.
-Paraszt…- motyogtam.
- Visszatérve, miért, hova jártok?- kérdezte.
- NH Skateclub- válaszoltam vidáman, és felléptem az utolsó lépcsőfokra.
- Akkor nincs messze a bázisotok tőlünk- nézett rám meglepetten Matyi.
- Nemtudom, hova jársz, de ha tippelnem kéne, akkor a…- gondolkoztam el egy picit- PSP Buda.
- Talált süllyedt- vigyorgott rám, majd előreengedett, hogy én lépjek be előbb a terembe, ahol mindenki már a helyén ült, és már Klára tanárnő is bent volt.
- Merre jártatok báránykák?- kérdezte az ofő.
- Lent az udvaron- válaszoltam, miközben leültünk, és nem tudom, de valami ösztönös reflex miatt mind a ketten egyszerre tettük fel a lábunkat az asztal mellett pihenő deszkáinkra.
- Csak így kettecskén?- fordult hátra Balázs. Vagy Bence…
- Van egy bátyám… Járt már itt- vágtam rá.
- Tényleg, itt egy Kis Ricsi- mosolyodott el fáradtan a tanárnő.
- Tudja tanárnéni, egy csomóan mondták már, hogy mi mennyire hasonlítunk a tesómmal…- mondtam, és figyeltem a reakciót, ami egy nevetés volt.
- Remélem, azért annyira nem. De folytassuk is. Ki jön?
- Én- jött ki magabiztosan egy szőke hullámos hajú lány.- Puskás Luca vagyok, nem kell megkérdezni, Puskás Peti az apukám…- jegyezte meg, én meg zavartan néztem körbe, és még jó néhány érdekes tekintettel találkoztam. Ezt senki nem akarta megkérdezni.- Hobbim az evés, mindent meg szeretek kóstolni. 15 vagyok.- fejezte be.
- Khmm… Köszönjük, következő- szólította volna az ofő a kövit, de ő már felállt és elindult kifelé.
- Sziasztok, Kásás Kinga vagyok…- kezdte, de egy közbeszólás megakasztotta, ami az elöttem ülő Danitól jött.
- KáKá- szemtelenkedett, mire az ofő rászólt, mi meg elkezdtünk röhögni a KáKán.
- Dániel!- fenyegetőzött Klára néni, Kinga meg ,meg sem rezzent, csak mondta a magáét.
- Nagyon vicces Tassi- vigyorgott erőltetetten, amitől nekem már megint röhögnöm kellett, és Matyira nézve neki is hasonló problémái lehettek, míg Daninak rázkódott a válla a visszafolytott nevetéstől. – Szeretek futni, és tizennégy vagyok.
- Köszönjük.- mosolygott rá a lányra az ofő, és kicsit megrovóan pillantott Danira, mire hátrafordulva az ikrek lepacsiztak vele.
- Sziasztok, Alexa vagyok- hallottunk a tábla felől egy nagyon halk bemutatkozást, mire az egyik Szabó reagált is.
- Szia Alexa- üvöltötte a bal oldalon ülő iker, mire kiszakadt az eddig visszafolytott röhögés. Ahogy észrevettem az ajtófelöli padsoron kívül mindenki szakadt a röhögéstől, talán Kittit kivéve, de ő is mosolygott, a táblánál ácsorgó Alexa meg szerintem megilyedt.
- Bence!!- rótta meg a neveletlen beszólást az ofő.
- Tessék?- kérdezte ártatlanul, de azért vigyorogva a jobb oldali iker, aki nem csinált semmit.
- Akkor Balázs! Ne piszkáljátok az osztálytársaitokat. Alexa, kérlek folytasd.
-  Rajzolni szeretek. Tizenöt múltam nyáron.- hadarta el, majd visszasietett a helyére a kicsit kövérkésebb, rövid barna hajú lány. Picit sajnáltam, ezért előrepisszegtem Balázsnak, amíg a következő bemutatkozó kiment, mire a srác hátrafordult.
- Mivan?- kérdezte kultúráltan.
- Kérj tőle bocsánatot.- suttogtam.
- Minek? Kér a halál- szólt vissza, majd kacsintott egyet, és bólintott. Akkor most mivan? Felőlem, megrántottam a vállam, és előre figyeltem ismét, és szerencsére nem maradtam le semmiről.
- Level Enikő volnék, és légyszi Dani, kímélj meg a vicctől, nyolc évben hat iskolába jártam, megkaptam már elégszer- előzte meg a beszólást, mire Dani vigyorogva bólintott.- Tizenöt vagyok, versenyszerűen teniszezem.- fejezte be.
- Oké, készen vagyunk. Most egy játékot szeretnék veletek játszani.- mondta az ofő, amivel valamiért mindenki figyelmét felkeltette. – Az a lényeg, hogy Márk kezdi, és el kell mondania a neveket az osztályban. Ha nem biztos, hogy ő az, vagy megakadsz, a következő kezdi elölről. Ha pedig hibátlanul elmondtad, akkor is a következő jön. Értve?
- Igen. – válaszolta Márk bizonytalanul. – Márk vagyok, ő Áron mögöttünk… Kitti, mögötte, Máté, és Csanád, ott elöl, Bence, és Balázs- mondta, eddig hibátlanul, de az ikrek felhördültek, de közben vigyorogtak.
- Én vagyok Balázs- kezdte az egyik,
- Én vagyok Bence- mondta a másik.- Nem ért, összekevert minket.
- Jó, akkor Áron, kezd elölről- legyintett mosolyogva az ofő.
- Oké… akkor ugye Márk, Én, azaz Áron, mögöttünk Kitti, aztán Márk, Csanáddal, mellettem Balázs- mondta ki félve, mire az említett elvigyorodott- és odébb Bence. Mögöttük Tomi, vele Dani, és mögöttük Matyi, és Rebeka. Az utolsó padban pedig…- gondolkozott erősen, de nem ugrott be neki.
- Zsombor- intett a barna hajú srác mögöttem.
- Ajj… bocsi-Áron.
- Tanárnő ez kezd unalmas lenni- kiabálta be Dani, mire az ikrek helyeselni kezdtek.
- Nem játszuk, inkább azt, hogy mindenki mesél valamit, ami szerinte érdekes, és vele történt meg?- vetettem fel az ötletet, mert már nem volt vicces a játék.
- De, ha ezt akarjátok, felőlem- ment bele az ofő gyorsan. – Akkor most kezdje Enikő.
- Jó. Amikor hetedik év elején megismerkedtem az osztályommal, akkor is új voltam, mindenki a nevemen röhögött, és onnantól már nem igazán árultam el a vezetéknevemet. Ennyi lenne. Elég? - mesélt egy gyorsat.
- Persze- válaszolt az ofő, mire az ő padsoruk elejéből halk zúgolódás hallatszott, de senki nem foglalkozott vele.  – Alexa?
- Hát…izé. Passzolhatok?- kérdezte félénken.
- Persze, ez csak egy játék- válaszolt kedvesen az ofő, és az első padban ülő lányokra nézett.
- Én a nyáron voltam egy buliban, és ott találkoztam a By The Way- el, és egy csomó híres előadóval, persze apukámnak köszönhetően többször is találkoztam már híres emberrel, csak most ezt tudtam mondani.- nagyképűsködött Luca.
- Gondolom ez volt a nyarad egyetlen programja- jegyezte meg a szinte mellette ülő Bence, mire megint röhögtünk.
- Nem hiszem, hogy ezt überelni tudod- vágott vissza Luca, mi meg csak figyeltünk, hogy mi is fog ebből kisülni. Még az ofő sem állította le őket.
- Na figyelj. Első hét a nyári szünetben, semmittevés felsőfokon. Utána való hét, Kézilabda meccs, amit megnyertünk- kezdte el sorolni a nyarát, és a helyezésnél magára, és Balázsra mutatott, mire mi elmosolyodtunk. – haza, aztán lazulás a haverokkal. Egy hét horvátország a haverunkkal, és a nővérével, úgy köbö huszan voltunk egy nyaralóban. Szerintem eddig elég mesélnem, nem?- fejezte be, mi meg jót nevettünk Luca elképedt arcán.
- Jólvan nagyszájkapitány- kezdte KáKá, mire Dani is érdeklődve fordult oda. – Én futóversenyeken jártam, és a szülimmel leutaztunk két hétre egyiptomba. Ott megismerkedtem egy amerikai fiúval, akivel azóta is tartom a kapcsolatot. A volt osztálytársaimmal elmentünk egy nagyot bulizni a Kék Ló-ba (szerk. megj: Ez egy itt kitalált pesti szórakozóhely, elektronikus zenét részesítik ott előnyben. Nagyon népszerű. Ismétlem, KITALÁLT), és a nyár végén pedig minden nap a strandon voltam. Ehhez mit szólsz?- Kérdezte felengzősen, de mikor Szabóék csak egyszerűen kiröhögték, mert az ő nyaruk sokkal királyabb volt, lehervadt az arcárol a fellengzős mosoly.
- Tanárnéni? Akkor most én jövök?- kérdezte nyávogva Balázs, mire még jobban elkezdtünk röhögni, de pont megszólalt a csengő, így erre már nem kaphattunk választ.
- Jónapot Klára néni!- kiáltott rá a kifelé tartó ofőnkre az éppen befelé tartó Ricsi.
- Ahh- sóhajtott az osztályfőnökünk, és inkább kiment, míg Krisz és Gábor Ricsi után jöttek. Megjegyzem röhögve.
- MERT NEKED ANNYIRA ÉRDEKES LEHETETT A NYARAD- hallottam Luca ordítását, nem messziről, mire az épp bejövő srácok is a vitát kezdték el figyelni.
- HÁT AZ BIZTOS, HOGY ÉRDEKESEBB, MINT A TIÉD- reagálta le szintén ordítással az egyik Szabó.
- MOST MIT VAGY ÚGY ODA?? LÓGTÁL, ÉS SZINTE SEMMIT SEM CSINÁLTÁL- ordított Kinga is, mire épp a másik Szabó ordított vissza.
- AZÉRT NEM HINNÉM, HOGY EGY AUSZTRIAI ELSŐ HELY, SEMMI, DE HA TE IS MEGCSINÁLTAD MONDHATOD- Ricsiék érdeklődve figyelték a vitát, mint mindenki, az osztályban, de ezt a mozizást megzavarta a nő, akitől reggel az „eligazítást” kaptuk. De rég is volt…
- Mi ez az ordítás??- kérdezte, és őt észrevéve Krisszék eszeveszett menekülésbe kezdtek, de nehéz lett volna észrevétlenül kijutniuk, tekintve, hogy a hölgy az ajtóban állt, így pont elé szaladtak, aki , miután megismerte őket, még mérgesebb lett.- Ti hárman!!! Ha még egyszer meglátom, hogy átfestettétek az öltözőszekrényeteket, le fogjátok suvickolni az összeset egy délután alkalmával!!
- Elnézést, titkárasszony, de miről is beszél?- próbálkozott Krisz, az osztály pedig megdöbbenve figyelte akcióját.
- Ne próbálj meg átverni gyerek!! Már tavaly is nagyon sok panasz érkezett rátok.
- Bocsánat, de szerintem összekever valakivel- szállt be most már Ricsi is.
- Titeket kerestelek ám, nem vertek át!- bizopnygatta a titkárnő, de már ő sem volt olyan biztos a dolgában.
- Nem véletlen a C- osztályosokra tetszik gondolni?- kérdezte Gábor, megjátszott ártatlansággal.
- De , nem ti vagytok azok?- gyanakodott a hölgy, mi meg visszafolytott lélegzettel vártunk.
- Nem, tetszik tudni, én Károly vagyok, ő  Máté, és ő László.- „mutatkozott” be Ricsi, mi meg Matyival elkezdtünk fulldokolni a röhögéstől, mire Krisz , azaz László, Ránk pillantott, és próbált komolyan nézni, de nem igazán ment neki, az arcunkat látva.
- Akkor elnézést.- mondta a szemüveges titkárnő, és a haját igazgatva kisietett a teremből, mire mindenki tapsolni kezdett, Matyi még füttyögött is. A három srác meghajolt, majd lepacsiztak az ikrekkel, akik gratulációkkal halmozták el őket.
- A banyával vigyázzatok! Allergiás az öltözőszekrényekre, és a sportolókat is gyűlöli.- oktatott minket Ricsi, miközben fél karral átölelt.
- Jártok?- csillant fel hirtelen Luca szeme, mire mi összenéztünk Ricsivel, és Krisz, Matyi, és Gábor is velünk kezdett el irtó hangosan röhögni. – Mivan?
- Se…Semmi- mondtam a nevetéstől el-elcsukló hangon, miközben Matyi nem bírta abbahagyni, és folyton rázkódott a válla. – Nem járunk.
- Miért is gondoltam volna, hogy egy ilyen helyes fiú járna veled…- kezdte Luca, de úgy, hogy csak a nevemet tudja… ez nem komplett.
- Szerintem most állj le a szarkavarással, egy olyan emberről, akiről maximum a nevét tudod.- komolyodott el hirtelen Krisz, mire mindenki elég csúnyán nézett a lányra, de a segítségére sietett Kinga.
- Most mit vagytok úgy oda? Nem is mondott semmit- védte Lucát. Mindenki körülöttünk állt, és volt, aki ma még nem is igazán beszélt, de ott volt.
 - Hát, nem kéne a legjobb barátomat oltogatni, úgy, hogy most teszed be életedben másodszorra a lábad a suliba, de már is beszólogatsz - osztotta ki Krisz, és mint végszóra, becsengettek, így a felsőbb éveseink kivonultak, és mindenki szép lassan a helyére szállingózott.
A következő óra nem telt érdekesen, nem folytattuk a nyári sztorizgatást, mert meg kellett beszélni egy csomó mindent, de azért jól elvoltunk. Szünetben a három jómadár ismét bejött, de most a cuccaikat is hozták, amit meg is érdeklődtem, hogy minek.
-Elengedtek minket utolsóról, és gondoltuk, beülünk hozzátok. Klára néni úgyis szeret minket.
-Felőlem- vontam vállat, és tovább beszélgettem a mögöttem ülő Zsomborral. Tök jófej.  Mikor az ofő benyitott, kérdőn nézett a három tizenegyedikesre a termünkben, de aztán rögtön felismerte őket, így csak legyintve bejött.
-Most egy nagyon fontos dolgot kéne megbeszélnünk. Az iskolában hagyományok a testvérosztályok, így minden kilencedik osztálynak a tizenegyedik osztály a testvérosztálya. Nektek a 11/C lett, akik közül három itt is van. Namost. Az évfolyamnak lesz egy gólyatábora jövőhét szerdától hétfő estig. – mikor ezt mondta, mindenki beszélgetni kezdett, és pillanatok alatt hangzavar lett. – DE- emelte fel a hangját az ofő, mire elhalkultunk- Tominak hála, akinek már két bátyja is ide járt, a szülei felejánlották, hogy töltsetek most péntektől a gólyatábor szerdájáig a balatoni nyaralójukban, nem messze a tábortól. Ezt gyorsan, holnapra el kéne dönteni, mivel nincs sok időnk. Ha az osztály háromnegyede belemeg, azaz- itt végzett egy kis fejmatekot- 12 ember jön, akkor már megyünk. Ezt holnapra beszéljétek meg, valamint most jelentkezzen, aki nem akar biztos, hogy menni? – erre a kérdésre senki nem tette fel a kezét, mindenki csak nézte a többieket, kivéve engem, mert én Krisszel szemeztem. Annyi volt, hogy mivel ők elhelyezkedtek az osztályban maradt üres helyeken, Krisz mögém, Zsombor mellé, Ricsi Enikő mellé, és tulajdonképpen mellém is ült, míg Gábor Kitti mellé ült be valamiért. Krisz azzal szórakozott, hogy a székemet rugdosta. Én meg hátrafordultam, ő rámnézett, és visszafordultam. ezt játszottuk. - Mindenki jön?
- Igen, de lesz ott skatepark, vagy ne hozzunk deszkát?- kérdezte meg Dani.
- Van, nem messze a háztól. Van egy nagy sportpálya is, kapukkal- válaszolt Tomi.

- A golyatáborról annyit, hogy…

2015. június 23., kedd

9/C Hát nem egyszerű a bagázs

Szeptember elseje életem leg jobb napja. Először teszem be a lábamat a Napóleon épületébe, diákként. Reggel annyira pörögtem, hogy Ricsinek szerintem kedve lett volna leütni, de óriási respect neki, mert kibírt, sőt, még a suli előtt… Na de kanyarodjunk vissza a reggelhez. Anyáéknak, legnagyobb sajnálatukra, be kellett menniük melózni, ezért ketten készültünk immár egyazon iskolába. Ez nagyon fura, mivel a Napóleon számomra mindig is csak egy álom volt, most meg oda is járhatok. Felvenni reggel a kedvenc Superman-es pólómat vettem fel, egy sorttal együtt. Ricsi négy körömet nézte végig, ahogy a konyha, és a szobám között rohangálok, majd elkapott, és szorosan megölelt. Ez kellett ahhoz, hogy lenyugodjak. Mikor a suli parkolójába állt be a bátyám, megint megijedtem, és nem akartam kiszállni, de átjött az én oldalamra, és amikor becsaptam a kocsija ajtaját, fél karját átvetette a vállamon. Így együtt mentünk be a suliba, és mind a kettőnk szabad kezében ott lógott az elengedhetetlen gördeszka, de azért párszor megálltunk, hogy Ricsi köszöntse a haverjait, de elengedni egy percre sem engedett el. Szerintem tudta, hogy elszaladnék, és vissza se jönnék, ezért a haverjainak, akik a bejárat mellett bandáztak is csak egy intéssel köszönt, és míg ők tudomásul vették, hogy bekísér, a legjobb haverja Krisz odajött hozzánk, és velünk jött be az épületbe.
- Izgulsz?- fordult felém Krisztián.
- Szerinted?- kérdeztem vissza, egy cseppet bunkón, amit csak egy röhögéssel díjazott, majd belebokszolt Ricsi vállába.
- Itt a titkárság, itt mindent elmondanak neked- Állt meg a bátyám egy ajtó előtt, mire egy határozottat bólintottam. Mikor hosszasan megöleltem, többen elkezdtek füttyögni, mire felpillantott, és olyan szúrós pillantással illette a füttyögőket, hogy még engem is kirázott a hideg. Miután Kriszt is megöletem, elindultam a titkárság ajtajához, ahonnan épp most lépett ki egy szőke, szerintem szintén gólya, fiú. Köszöntem neki, majd benyitottam. Bent egy kedvesnek tűnő nő fogadott.
- Jó napot- köszöntem határozottan.
- Szia, gondolom, kilencedikes vagy- kérdezte, vagy inkább mondta a hölgy.
- Igen, Kansztai Rebeka vagyok- mutatkoztam be.
- Üdvözöllek iskolánk falai közt. Szeretnélek megkérni, hogy az épületben hanyagold a gördeszkázást. Gondolom, azt már tudod, hogy melyik osztályba fogysz járni, valamint, hogy hol van a termetek, szóval odaadom az öltözőszekrényedhez a kulcsod, valamint a Napóleonos kártyádat, és mehetsz is- hadarta el gyorsan a hölgy, majd mindent a kezembe nyomott, és várakozva nézett rám.
-  Öhm…köszönöm?- kérdeztem mintsem mondtam.- Viszlát.
Kint az iroda előtt Krisz és Ricsi beszélgettek, gondolom megvártak.
-          Van valamelyíkőtöknek ötlete, hol lesz a termem?- kérdeztem meg inkább tőlük, mint egy idegentől.
-C-s vagy, ugye?- kérdezte Krisz, mire bólintottam.- Akkor elkísérünk.
- Persze, úgy is útba esik.- mosolygott rám a bátyám, mire hálásan néztem rájuk.
- Te, Krisz… mi lett a bowlingos lánnyal?- kérdeztem menet közben, de azért a folyosókat azért még memorizáltam.
- Ja, összejöttünk- vigyorgott idiótán.
- Szép volt haver- csapta hátba Ricsi.
- És mikor megyünk el négyesben majd valahová, mondjuk bowlingozni?- kérdeztem, és a végére direkt odaraktam a bowlingot is.
 Az egész csajjal egy vicces sztori. Voltunk egyszer többen játszani, és Krisz fogadott valamelyik idiótával, hogy le meri-e szólítani azt a lányt, amelyiket az kijelöli neki. Ekkor kezdődtek a problémák, mert az észlény, aki a Karesz nevet viseli, a legdögösebb csajt választotta ki a bowling klubból. Nyáron elég sokat lógtam Ricsivel, és a barátaival, és már nem néznek furán rám, ha valamelyiknek észreveszek egy jó csajt, és szólok. Krisz, miután összeszedte a bátorságát, valamint az egóját, fogott egy golyót, és odament a csajhoz. Mivel nem volt messze, hallottuk, ahogy megkérdezi, hogy nem akar-e játszani velünk, mire a csaj azt mondta, miért ne, erre Krisz meglepetésében elejtette a golyót, és az pont a csaj kislábujját találta el.
Mikor egy folyosóra érkeztünk, aminek csak egy fal vetett véget, rájöttem, hogy mindjárt ott vagyunk. A gördeszkámat szorongatva mentem a fiúk mellett, akik pont egy találkozót beszéltek meg holnapra. A kedvenc deszkám volt nálam, amit igazán féltettem, de azért nem annyira, hogy soha ne használjam, csak ezzel általában vigyázok, nehogy valami tanár elvegye. Egy osztály előtt a kísérőim megálltak, és mintha egy hercegnőnek mutatnák az utat, röhögve pukedliztek, amin nekem is nevetnem kellett. Egy csomó diák, valószínűleg gólya, nézte végig az akciót, de ők nem zavartatták magukat, ezért én se. Amikor beléptem a terembe a bátyámék még odaköszöntek, valamint szóltak, hogy ha nem találkoznánk, suli után megvárnak. Az osztálytársaim épp helyet választottak, mikor megjöttem, ezért az új érkezésére mindenki felkapta a fejét, ezért szemtanúi lehettek az idióták produkciójának. Még nem lehetett bent az egész osztály, mert egy pár lányon kívül csak fiúk voltak bent, szóval nem érkeztem későn.
-Sziasztok, Rebeka vagyok- intettem körbe. Mindenki a jobb kezemben himbálódzó deszkára nézett, majd néhányan le a pad mellé, és így tudatosult bennem, hogy nem én vagyok az egyetlen deszkás, ami jó hír. Mikor visszaköszöntek, elmosolyodtam, és kerestem egy szimpatikus padot. Ami a középső padsor utolsó előtti padja lett. Mivel csengetésig volt még pár percem, körbenéztem a teremben. A hátsó, és az ajtó felöli falon nagy parafatáblák húzódtak végig, amik csak arra vártak, hogy teleszurkáljuk őket rajzszöggel. A másik oldalon, szemben az ajtóval, kétszárnyú ablakok helyezkedtek el, amik előtt valami borzalmas piros függöny lógott. Elöl volt a nagy kihajtható tábla, és mellette egy tolóajtós szekrény. A szekrény előtt kicsit átlósan állt a tanári asztal, pont a középső, és az ablak felöli padsor között. Két padsorban három, és a középső padsorban négy kétszemélyes pad volt, de ha jól tudom, csak tizenhatan leszünk. A teremben rajtam kívül csak nyolcan voltak, egy nagyon göndör hajú lány, aki egy hullámos szőkével beszélgetett, egy szőke felállított hajú deszkás srác, aki zenét hallgatott fülessel, két ugyanolyannak kinéző fiú, egy fényképezőgépet szorongató srác, akinek a padja mellett szintén felfedeztem egy gördeszkát, és még két csaj, akik szerintem már ismerték egymást, mert elég nagy hanggal beszélgettek, az egyiknek nagyon világos, míg a másiknak ippenhogy nem barna, szőke haja volt. Mire végignéztem az osztályt, még mindig nem csengettek, ezért elkezdtem a padom mellé lerakott deszkámat a lábammal tologatni. Pár perc múlva beszállingóztak a többiek is, de én el voltam foglalva a gondolataimmal, ezért csak a csengőre kaptam fel a fejem. Mellém nem ült senki, de ahogy megszámoltam a létszámot, rájöttem, hogy ketten hiányoznak még. A tanárnő belépett a terembe, és mosolyogva körbenézett.
- Sziasztok- köszönt mosolyogva. A válasz bekiabálás volt. Mikor épp leült volna az ofő ketten beestek szinte az ajtón. Sűrű elnézések közepette léptek beljebb, és néztek körül, hová üljenek. Az egyiknek gördeszka lógott a kezében. Bírom ezt az osztályt.
- Kiket tisztelhetek első későkként?- kérdezte tőlük az ofő, aki még mindig nem mutatkozott be.
- Portyas Tamás, kérem szépen- mutatkozott be az egyik, akinél nem volt deszka.
- Tamási Matyi- szólalt meg a deszkás is.
- Akkor kérlek válasszatok magatoknak helyet.
A két srác körülnézett, de megakadt a szeme a deszkámon, és felnézett rám, mire elvigyorodtam, és biccentettem a mellettem lévő üres helyre, ő meg leült mellém. Tamás még mindig tanácstalanul állt, aztán elindult a középső padsor második padjához, és lepakolt. Ezt a műveletet az osztály csendben nézte végig, csak a deszkám gurulgászása hallatszott, amit most már reflexből csináltam.
-Jól van. Én Kiss Klára vagyok, és arra gondoltam, hogy első órán mindenki mutatkozzon be, és mondjon magáról pár dolgot. Kezd mondjuk te- mutatott rá az ablakfeköli sor első padjában ülő srácra, aki megszeppenten felállt, és kiment a tábla elé.
- Most mit kéne mondanom?- nézett körül a megilletődött srác.
- Mondjuk a nevedet, meg a hobbidat, meg talán ha akarod, hogy a korodat.- válaszolt az ofő kedvesen.
- Hát jó…- sóhajtott a srác.- Kiss Áron vagyok, és a hobbim a futás.- mikor ezt kimondta, félénken nézett a padunk felé, és nekem meg csak most esett le, hogy az előttem mellettem, és a mögöttem lévő padban is deszkás ül. Hát sikerült egy kupacba ülnünk. Szerintem valami beszólásra várt a srác, de nem kapott, csak elismerő pillantásokat. Elindult már a helyére, de észbekapott- Ja, és tizennégy múltam.
- Köszönjük Áron.- mosolygott rá az ofő, és a mellette ülő srácra nézett.
- Sziasztok, Smith Márk vagyok, és hobbim a boxszolás, valamint nagyon picit tudok gördeszkázni is. Az akcentusom amiatt van, mert hét éves korom óta kint éltem amerikában, és egy éve jöttem haza. Lakni a bátyámnál lakom, és tizenöt éves vagyok.
- Köszönjük, következő
- Sziasztok, Sebesi Kitti vagyok, hobbim pólók festése, és tizennégy vagyok.- Mutatkozott be a nagyon göndör hajú lány, aki már itt volt, amikor érkeztem. Ő egyedül ült, ezért rögtön utána a mögötte ülő srác ment ki.
- Sziasztok, Sebesi Máté vagyok- itt mindenki összezavarodva nézett Kittire- Kitti mostohatesója. Versenyszerűen úszom. Tizenöt vagyok.- fejezte be, és ült le a helyére.
- Szasztok, Csanád lennék, és hobbim lógni. Tizennég vagyok.- zavarta le gyorsan a bemutatkozást a következő.
 A középső padsor első padjából felállt egy srác, de nem rá figyeltünk kifejezetten, hanem arra, hogy mellette a tökéletes hasonmása ült. Ikrek…
- Sziasztok, Szabó Balázs a becses nevem, de az elején Bencének is szoktak szólítani- itt vágott egy fintort, mi meg nem értettük, ezért furán néztünk rá.- Majd megértitek. Hobbim a kézilabdázás, az országos ificsapat tagjai vagyunk. Tizen öt leszek három nap múlva.
- Sziasztok, én Szabó Bence vagyok, de a Balázsra is hallgatok- vigyorgott a másik, mikor kiment a táblához, mi meg elnevettük magunkat, mert megértettük Balázs viccét. – Mint Balázs említette, kézizünk és én is mindjárt tizenöt vagyok.
- Előre is sajnálom, ha összekeverlek titeket- szólt közbe az ofő, mikor már mind ketten a helyükön ültek, és hintáztak a széken, mire vigyorogva, teljesen egyszerre legyintettek.
- Sziasztok, mint már mondtam Tamás vagyok, de csak Tomi.- ment ki a padtársam előtt ülő késő.- hobbim a film és sorozatnézés, és tizennégy vagyok.
- Ezt gyorsan lezavartad- vigyorgott rá a padtársa, és deszkájával kigurult a tábla elé, és fél lábbal lelépett róla.- Tassi Dániel, de csak Dani. Az életem a gördeszka, és a waveboard. Aki nem érti, guglizza ki- pillantott az ajtó felöli sor első padjában ülő két lányra, akik értetlenül bámulták. Mi többiek értettük. – Tizenöt vagyok
- Te jössz- böktem oldalba a mellettem ülő Matyit, aki nagyvaószinűség szerint elbambult, mert észre sem vette, hogy Dani már rég a helyén van, viszont a jelzésemre kisétált a táblához.
- Matyi- intett körbe lazán, mire Klára néni elmosolyodott.- Versenyszerűen gördeszkázok, ahogy itt szerintem sokan, csak ezt elfelejtették mondani, mint például Dani, akivel szerintem már álltunk egy dobogón, mert nagyon rémlesz, valamint még Rebeka sem mondta, hogy ő a junior bajnok- kacsintott rám, mire az egész osztály felém fordult, én meg elmosolyodva vállat vontam.- Tizenöt vagyok.
- Mint már Matyi mondta, Rebeka vagyok, de nyugodtan Rebi. Hobbim és életem a gördeszka, és igen junior bajnok vagyok, két éve. De én meg pont Matyira emlékszem, még tavalyról, amikor a plázában a verseny előtt összementünk, és sikerült eltörnie a deszkámat- kacsintottam most én Matyira, akinek szerintem beugrott, mert elvigyorodva bólogatott. – amúgy tizennégy vagyok.
Mikor a helyemre mentem, Matyi oldalba bökött, és vigyorogva nézett.
-Úgy emlékszem, akkor egy sráctól kértél deszkát. Ki volt az?- kérdezte suttogva, miközben a mögöttünk ülő kiment.
-A bátyám- suttogtam vissza, majd újra figyelni kezdtem.
- Domonkos Zsombor- mutatkozott be a srác, és rápillantott a pad mellett pihenő deszkájára.- Hobbim szintén deszkázás, de nem vagyok annyi versenyen ott, mint a többiek, ezért nem csodálkozom, hogy nem ismertek. De én a Matyit, és a Danit is ismertem. Tizenöt vagyok két kerek napja. – Mikor befejezte, megszólalt a csengő, mi meg felpattantunk. Nem tudom, szerintem ez a reflex az általánosból maradt meg.
- Oké, következő órán folytatjuk- lökte el magát az ablaktól az ofő, akiről én nem is tudtam, hogy még itt van. Mikor kiment, nyitva hagyta az ajtót, amin nem sokkal később a bátyámék jöttek be, és néztek körül. Mikor megláttak odajöttek a padunkhoz, ügyet sem vetve az őket bámuló osztálytársaimra. Elfelejtettem említeni, hogy egy kicsit menők?
- Mizu Beka?-kérdezte Krisz azonnal, amint megálltak.
- Semmi- válaszoltam, aztán meglöktem a deszkám, hogy pont sípcsonton találja, de gyorsabb volt, és rátette a lábát, mielőtt becsapódott volna, mire mind a hárman egyszerre röhögtünk fel. Ez már egy bevett szokás, én megpróbálom, ő elkapja, vagy épp Ricsinél próbálkozom, és ő kapja el, és röhögünk.
- Jössz az udvarra?- kérdezte a bátyám, és egy kicsit feszengve nézett körbe. Hát igen. Az osztálytársaim leplezetlenül bámulták a két felsőbb évest, akik első nap bejöttek hozzám, kezükben a menő deszkáikkal.
- Khmm… Persze- válaszoltam, majd megakadt a szemem a mellettem zenét hallgató Matyin. – Srácok, ő itt Matyi. Mellette ülök. MATYI- kiabáltam bele a füleses fülébe, mire rám nézett, és kiszedte a fülhallgatókat.- Matyi, ő itt a bátyám, meg az idióta haverja Krisz.
- Én is szeretlek Beka- kapta el a fejemet az említett srác, és elkezdte kócolni a hajamat, amin én csak nevettem, majd mikor elengedett, én is nekiugrottam az ő hajának, de a sok zselétől, amit belekent ragadni kezdtem. Míg mi értelmeskedtünk, a bátyám rendesen bemutatkozott a padtársamnak.
- Miért vagy nekem olyan ismerős?- nézte elgondolkodva Matyit.

- Ő törte el tavaly a deszkámat- „köptem” nevetve…

Prologe/Felvettek!!!

-VÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!!! Felvettek!!!!-sikítottam a konyhaasztalnál ülve, mire a szüleim azonnal mellettem termettek, és ugyanolyan, ha nem nagyobb, izgatottsággal nézték a kezemben lévő papírt.
-Csak hogy tisztázzuk…-kezdte apu.-Hova vettek fel?
- Bonaparte Napóleon Német Tagozatos Gimnázium- hadartam el a sulim nevét, majd a lépcsőn letrappoló bátyám felé fordultam.- Ugye majd beviszel reggelente?
- Mivan?- kérdezte megdöbbenve.
- Azt akartam mondani, hogy már is ismersz egy új gólyát a sulitokból- válaszoltam most már nevetve, míg a szüleink tovább készülődtek. A bátyámmal két év van köztünk, és így amikor én a kilencediket, ő a tizediket fogja kezdeni. 
-Felvettek a Napóleonba? - döbbent meg, majd elmosolyodva megölelt, amit egy vaku villanása szakított meg. Na, ja...elfelejtettem mondani, hogy apukánk fotós, és minden családi pillanat meg van örökítve. És ez komoly. Ha már a szülőknél tartunk, anyukánk tévés műsorvezető, ami miatt nagyon sokan ismernek, és akarnak "barátkozni" velünk. De az évek alatt megedződtünk, és csak ha nagyon fontos, használjuk a vezetéknevünket. Facebookon sincs fent, csak a becenevünk, és a keresztnevünk. 
- Fel kell hívnom Pistit.- jutott hirtelen eszembe, és felpattanva a székről, ahol eddig ültem, felrohantam az emeletre. Ne ijedj meg, nem ez a rendes neve, hanem Varsányi Lilla, csak valamikor alsóban valaki ( az gáz, ha nem emlékszem ki, és mikor?) ragasztotta rá ezt a becenevet. Tesóm még mindig készülődött lent az alsószinten, és nyafogott az ünneplője miatt, merthogy ő aztán nem öltözik pingvinnek, de anyáék a munkájukból adódóan mindig kínosan ügyelnek a megjelenésükre. Mi megy évek óta kijátsszuk őket. Ha ázlink van, pont elmennek már dolgozni, mikor nekünk évzáró/nyitó van, és így mehetünk abban, amiben akarunk, vagy ha nincs ekkora mázlink, akkor csak egyszerűen bedobjuk a táskánkba a normális ruhánkat, és ennyi. Pistivel nem beszéltem sokat, hamar leraktuk, mert ugye körülbelül tíz perc múlva úgy is találkozunk. Na, nem kell azt hinni, hogy beszt frends forevöööör-ök vagyunk, egyszerűen csak jó barátok, vagy méginkább csak osztálytársak. Mikor felvettem a fehér blúzom, meg a fekete szoknyám az évzáróhoz, úgy éreztem magam, mint egy hülye, akit most szalajtottak a diliházból, mert eddig összesen négyszer volt rajtam ilyen összeállítás, egyszer az elsős évnyitón, aztán még háromszor, amikor anyuék itthon voltak induláskor. A hátizsákomba bedobtam még egy sortot, meg egy egyszerű pólót, és indulhattunk is. A lépcsőn lefelé menet még gyorsan összegumiztam a hajam, és odapattantam Ricsi elé a bociszemeimet felvéve.
- Légysziii, vigyél el- könyörögtem aranyosan, mert ha hamarabb beérek, még kényelmesen át tudok öltözni, és nem kell ebben a borzalomban parádéznom. 
- Fuhh...jó, de akkor induljunk, mert én meg elkések- ment bele azonnal, és igen. Nem véletlen mondják ránk, hogy álomtesók vagyunk. Ez mondjuk a közös hobbinak, és érdeklődési körnek is betudható. Gördeszkáinkat felkapva indultunk ki, arról beszélgetve, hogy vajon ki lesz az ofőm jövőre. Ez a közös hobbi, mármint a deszkázás, és ezért van két rámpa, meg egy korlát a hátsókerti betion placcon. A focikapuk mellékesek. Mikor már a sulim felé furikáztunk, Ricsi elkezdett panaszkodni, hogy mennyire nem akar végzős lenni. Megértettem, de még csak tizedikes, szóval gyorsan megnyugtattam. A sulim elé érve nyomtam az arcára egy puszit, és kipattantam a kocsiból, aztán meg visszafordultam a deszkámért. Miután sikerült elindulnom a suliba, és Ricsinek is elhajtania, a z osztálytársaimnak csak intettem, akik magukban konstantálták, hogy otthon voltak a szüleim. Mikor beértem az épületbe, felpattantam a deszkámra, és a gyerekeket kikerülve ( vagy nem) indultam el a mosdók irányába, hogy átöltözzek. Mikor ez megvolt, átgurultam a terembe, és felakasztottam a blúzom, a szoknyámat meg bedobtam a táskámba, ami a padom mellé gurított deszkán landolt. Körülnézve láttam, hogy Gergő deszkája is itt van, szóval suli után átmegyünk a pályára, ami jó. Gondolkodásomból a csengő szakított ki, valamint az igazgatónő hangja, amint megkér minket, hogy mondjuk el, hova vettek fel minket. A csupasz termen végignézve rájövök, hogy mi ide nem fogunk többet visszajönni. Hiába az ígéretek, hogy majd meglátogatjuk a tanárokat, meg minden, ezek csak üres szavak. Néhányan már nyáron eltűnnek, mások csak jövőre fognak, de itt nem alakultak ki olyan barátságok, amiket meg tudnánk tartani az elkövetkezendő években is. 
- Rebeka?- hallottam az igazgatónő hangját.
- Napóleon.- álltam fel, mire mindenki elismerően nézett. Az évfolyamból egyedül nekem sikerült oda felvételt nyernem. Hát igen. Nem véletlen izzadtam vért a 4,5-ös átlagért. Mikor mindenki végigmondta, hová is megy tovább, mehettünk végre a borzalmasan hosszú és unalmas évzáróra, amin végre elhangzott a várva várt mondat:
- Búcsúzzunk tisztelt végzőseinktől- itt nincs ballagás, itt volt tegnap egy tanárbúcsúztató, és nem spiráztuk túl- hiányozni fognak, és ezennel az idei tanévet lezárom.- mondta ki, mire minden gyerek az udvaron üdvrivalgásban tört ki. Kezdődjék a nyár, aztán szeptemberben irány a NAPÓLEON!!!